
2009 május 27-én az MgO megtámadta a Tols-ot. Délen jóval erősebbek voltak, a Tols-nak a volt ~KoH~-os tagjaik erősen hullottak. Az MgO vezetőségéből kiskaktusz és Motorhome, de más tagok is, mint Duditheas nagyon kapacitált minket is, hogy tartsunk velük, és harcoljunk a V2 legnagyobb klánja ellen. De nekünk elég nagy ellenség volt a PHX. Eszünk ágában sem volt még egy frontot nyitni, pláne nem egy ekkora klán ellen. Akkoriban ismeretlen klánok kerestek meg mint diplomatát, és arról puhatolóztak, hogy milyen a viszonyunk a Tols-szal. Mindannyian szövetséget ajánlottak ellenük. Egy kicsit elkezdtem aggódni, hogy ha ennyi ellenségük van, lehet hogy mégsem ők lesznek a győztesek...
Véleményem szerint a szerveren lévő virtuális világ, a V2, két oldalra szakadt. Volt a Tols, szoros szövetségben a NaMacs-csal, és volt a Halhatatlan Sanctus Diabolis (HSD) a saját udvarával, mint például a PHX, az MgO és az APOL. Legalábbis a keleti, délkeleti részen. Voltak még erős klánok, de olyan messze, hogy azokkal egyenlőre nem kellett még számolni. Mi az MgO-val szövetségben voltunk, a PHX-el háborúban álltunk, a két nagy pedig tojt ránk. Egészen 2009 májusáig. Ekkor ugyanis a Tols vezére sirDrh megkeresett engem. Előzőleg a kerekasztal egyik lovagja, Jozbort már levelezett vele, de átadta nekem a stafétabotot. (Talán azt gondolta, hogy Stafi-nak való a staféta.) A Tols rekord gyorsasággal mnt-t kötött velünk. Számomra világos volt, hogy a déli szárnyukat akarták stabilizálni, féltek, hogy mi is beszállunk a háborúba ellenük. A vezér kedves volt, és korrektnek tűnt. Bevallom a régi szövetség okán is a NaMacs-csal, meg az éppen folyó PHX-háború miatt is, én inkább ehhez az oldalhoz szerettem volna csatlakozni a klánunkkal. A HSD udvartartásából senkit nem ismertem, és bevallom hogy egy kicsit tartottam tőle, hogy mikor indulnak meg ellenünk. Végülis a PHX a szövetségesük volt. Utólag derült ki, hogy sokat noszogatták is őket az ellenségeink, hogy segítsenek nekik. Szerencsére nem ez történt. 2009 július 5-én, levelet hozott a posta:
Üdvözöllek!
Elnézésed kérem, hogy zavarni merészellek. Engedd meg kérlek, hogy bemutatkozzam.
magdol vagyok a HSD védelmi pk.-ja. Klánom arra kért, hogy vegyem fel a kapcsolatot a V V* klánnal, ezért kereslek most Téged.
A kapcsolat felvétel célja pedig egy szövetségi ajánlat lenne.
Gondolom az nem titok, hogy mi harcolunk a ToLS-al. S gondolom most azonnal arra gondolsz, hogy biztosan azért keresünk meg benneteket, mert szükségünk van a védőitekre.
De ez nem így van. Nekem elhiheted, hiszen én vagyok a védelmi pk.:)
Klánunk minden tagjától keményen meg követelem, hogy rendelkezzen a megfelelő védelmi seregével. Szerencsére kéréseimet teljesítik.
Igazából arról van szó csupán, hogy felül kell vizsgálnunk eddigi szövettségi rendszerünket.
Olyan klánokat keresünk ezért, akik hozzánk hasonlóan a csapat szellemet, csapat játékot tartják fontosnak.
S úgy látjuk, hogy a V V* klán ilyen.
Kérlek tárd levelem a klánod elé, s fontoljátok meg ajánlatunkat.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmed, s várom válaszod!
Tisztelettel: magdol
A szövetségi ajánlatot a PHX háború miatt utasítottam el, de az mnt-t megkötöttük. Elvileg úgy tűnt, hogy biztonságban vagyunk. Mindkét tábor tiszteletben tartja a saját háborúnkat, és nem akar belekényszeríteni a sajátjába. Mi lettünk a mérleg nyelve a térségben, ha valamelyik oldalra odaállunk, felborult volna az erőegyensúly. Ezt a viselkedést lehet sumákolásnak nevezni, vagy akár gerinctelenségnek, de lehet semlegességi politikának is. Svájcnak bejött...


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszöm.