2009 júliusára a Tribe of Lost Souls (Tols) erőfölénye érezhetővé vált az MgO háza táján. Hiába, vagy ötszörös túlerőben voltak. Az MgO nevet változtatott, felvette a Halhatatlan Megtorlók nevet. (HSDMGO) Ezzel hivatalosan is a HSD alklánja lettek. Elkezdődött a tagok átigazolás az anyaklánba. Két tagjuk szeretett volna hozzánk átlépni. Az egyik, Fairmont nem állt támadás alatt, de a másik, Lord Janike igen. Két támadója volt, Fehersolyom, és DarthVader. Mivel leveleztek a "sötét úrral", írt neki, hogy szeretne átlépni hozzánk, és kérte, hogy ne támadja ezért. DartVader bele is egyezett, a harcok során megtanulta tisztelni az ellenfelét. És a jelek szerint kedvelt minket is, mert összetartó kis csapatnak tartott bennünket. Lord Janike átlépett, és ekkor jött a gebasz. A Tols vezére, sirDrh követelte a kiadatását. Mi meg azon az állásponton voltunk, hogy a Tols nem szövetségesünk, csak mnt-nk van, az MgO viszont az. Miért ne vehetnénk át valakit egy szövetséges klánból? A dolog pikantériája, hogy az MgO vezérkarából Motorhome, az egyik fő Tols ellenes uszító, éppen a Tols akadémiájába lépett át. Ezt meg is mondtam sirDrh-nak, hogy ha ő átveheti az ellenségének az egyik vezérét, akkor mi is felvehetjük Lord Janikét. Ő nem ezen a véleményen volt, valószínűleg ő is azt az elvet vallja, hogy minden játékos egyenlő, de vannak egyenlőbbek. Mi egymás között csak führernek becéztük. A Tols bontotta velünk az mnt. Én figyelmeztettem, hogy ezzel a lépéssel egy 38 milló pontos klánt óhatatlanul az ellenséges tábor felé taszít, de kioktatott, hogy egy újabb klán enged a sötét oldal csábításának.
Az ezután következő események tükrében azt kell mondanom, hogy Lord Janike átigazolása súlyos következményekkel járt. De nem bánok semmit sem.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszöm.